Mégis... // Vadliba

Mégis...

Nem kicsit rémültem meg, amikor az út felénél láttam, hogy a vonatajtók zárva, utasok sehol, vagyis mindenki felszállt, aki akart - lekéstem. Lepergettem magamban az eseményeket és gondolatban beletörődtem: most először saját hibámból fogok késni.

Ekkor az villant be: Mi vesztenivalóm van? Mi lenne, ha mégis futnék? - hát futni kezdtem.

A távolság 100 m (ma leellenőriztem), ha a vonat valóban indulásra kész, esélytelen vagyok.

Ahogy közelebb értem, akkor látszott már, hogy az ajtók nem működtek. Az utasok fel-alá futkostak egyiktől a másikig, hogy működőre leljenek. (messziről én épp a nem működőekre láttam rá).

Így történt, hogy beértem.

Utólag azon gondolkodom, mennyi üzenete van - legalábbis számomra - ennek az apró momentumnak. Ha hiszek a szememnek és úgy cselekszem, ahogyan korábbi tapasztalataim, már rögzült sémáim szerint logikus lett volna, valóban lemaradtam volna. Miért kezdtem el futni? Olyan távol voltam a vonattól, hogyha épp akkor érkezik az állomásra, akkor is kicsi az esélyem. Első gondolatom az elengedés volt. Ezután kezdtem futni.

Nem lehetséges, hogy ehhez hasonló esetek történnek máskor is, anélkül, hogy észre venném? Nem lehetséges, hogy többször nem merek "elkezdeni futni", mert mást tanultam, mást szoktam meg?

2012. febr. 13. 20:11 | 10 komment
Kategóriák: filozófia, Élet
írta: vadliba

Eddig 10 komment érkezett ()

1. jazoli (Válasz erre)
2012. 02. 14. 10:24
Egyszer azt hallottam, hogy ott kell lennünk ahol vagyunk, és nem ott ahol lennünk kéne.
2. vadliba (Válasz erre)
2012. 02. 14. 14:45
Nekem erről a mondatodról az jut eszembe, hogy úgy vegyek részt minden dolgomban, hogy mindig legyek tisztában annak (mindennek) a mulandóságával. Talán emiatt nem éltem meg tragikusan az esetleges késésemet sem. Másrészt ha az a dolgom, hogy beérjek a munkahelyemre, akkor tegyek meg érte mindent, akkor is, ha a körülmények másnak látszanak.
Így a mulandóság tudata egyidőben a múlhatatlanságé is számomra. Azaz minden pillanatból igyekszem megragadni a maradandót, azt, ami szeretet akkor és ott. Ilyesmikre gondolok én.
És Te? Vajon mire gondolsz? Szívesen hallgatnálak.
Sokfelé tudok időnként asszociálni, de most kérnék egy kis segítséget...:)
3. jazoli (Válasz erre)
2012. 02. 15. 9:51
Kb így. :)
Tegnap például indulni akartam, erre egy *** sofőr miatt, aki megállt ahol nem lehetett volna, (ráadásul egy tanuló beállt mögé), jó pár perces késéssel tudtam csak. Ebből következik, hogy pont nem akkor értem abba a kereszteződésbe, amikor két autó csattant. Előbb értem oda mint a mentő, és a tűzoltó.
Egy csomó kérdést felmerül bennem. Vajon nekem jöttek volna-e, vagy ha én járok arra, akkor az a másik megúszta volna (figyelmes vagyok köztudottan), vagy ennek így kellett történnie? Tudom, hogy nincsenek véletlenek.
4. Paloma Negra (Válasz erre)
2012. 02. 15. 10:00
Egyszerűen szerencséd volt, vagy a gondviselés szólt közbe, vagy csak megérezted van esélyed , ezért szaladtál?
Én rendszerint buszhoz szaladtam reggelente, hol előbb jött, hol én később, máskor hosszú sor várt a felszállásra...mígnem egyszer egy "halálos sprint után "taknyoltam, de csak úgy csattant" ijedtében még a busz is visszafordult:)Azóta nem szaladok, majd jön másik. Akkor én elengedő típus vagyok?( Úgy gondolom, többet ér az egészségem)
5. vadliba (Válasz erre)
2012. 02. 15. 12:16
Jazoli:
Hú, de jó ez!:)
Bennem általánosságban felmerül az a kérdés, hogy mi van akkor, ha nem egyből érkezik a pozitív "visszajelzés"? Vagy egyáltalán nem is érkezik...miközben fejben tudom, hogy minden úgy jó, ahogy van, mi az, amitől ezt "szívvel" is így tudom megélni?
6. vadliba (Válasz erre)
2012. 02. 15. 12:23
P. Negra:
Jó kérdés, de valóban nem tudok rá válaszolni. Ahogy írtam is: minden korábbi tapasztalatommal és realitással szembementem. Annyira "bent voltam":), betöltött a gondolat, hogy az én dolgom az, hogy MINDENT megtegyek...hogy beérek-e valójában, innen kezdve már nem az én dolgom.:)
Nagyon bölcsen teszed. Én is így vagyok jó ideje. Ha mégis futnom kell, sosem a busz elérése a legfőbb cél, hanem az, hogy úgy fussak, ahogy a környezet engedi. (hogy ne tehessek kárt, se magamban, se másban.)
Nem hiszem, hogy számítana, ki milyen típus. Bár lehet, hogy Rád valóban inkább ez illik...:) Szerintem Te érzed.:)
7. stali (Válasz erre)
2012. 02. 15. 16:32
Na tessék. Ma reggel - már az aktuális feladat teljesítése után - vidáman seggreültem. Holott nem is siettem, de szerencsére volt kéz, mely tompítsa az esés erejét. (Megtartott, felrántott.)
Véletlenek nincsenek. Ahogyan lehet, csak később jövünk rá, miért is volt jó az úgy, ahogyan éppen megtörtént. Pedig AKKOR de borzasztónak is tűnt, hát nem?
8. vadliba (Válasz erre)
2012. 02. 15. 16:39
Ugye, ugye...Benned is mi maradt meg?:) Nem az esés, hanem a Kéz:). (mondhatnám azt is, érdemes volt seggreülnöd:) - de lehet, hogy ez kicsit erős)
Délután viszont újra nem hittem - a hangosbemondónak. (másik vonatot mondott be, mint amelyik valójában az állomásra érkezett, ez a hitetlenségem nekem egy órát jelentett ajándékba)
Tehát visszakanyarodva az eredeti dilemmámra, meddig és mennyire hagyatkozhatom a külvilág jelzéseire?:)
9. jazoli (Válasz erre)
2012. 02. 16. 12:22
Bízd az érzéseidre:)
10. vadliba (Válasz erre)
2012. 02. 20. 14:48
Jó, majd beszerzek egy kihangosítót - magamnak.:)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.

Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.