Vadliba

Névtelenül

Neved van ezer és mégis: Te vagy az egyetlen,

ki névtelen a Végtelenben

Foglyul ejtenek  magam képzelte játékaid s

boldogan, önfeledten adom át magam mindnek:

az időnek, a helynek, érzéseimnek, hiteimnek,

míg Te kísérsz s ott vagy a mozdulatban, a lélegzetben

a vágyban, az Egyetlen utáni sóvárgásomban.

Ámulva nézem, hogy kincsnek, értéknek tartott dolgaim

hogy égnek bele a szívembe majd

füstté lesznek s  láthatatlanná az Időben

míg  maradok én kifosztottan is gazdagon

Veled: mert szeretek, szerethetek.

Választás

Minden...minden a Te döntésed. A mélység: kápráztatóan szép. Onnan csak egy szemhunyás és a Fénybe érkezel. S ha jó irányba nézel, magasan is leszel. Mert minden viszonyítás kérdése, nem egyéb. Neked kell akarni. Ki kell mondani: Igen. Most. Addig, amíg egyszercsak már nem lesz Most. Nincs Más.

Csak a Közelben van Egy(ség). Csak a közelben van szabadság, amiben emberségünket felismerhetjük. Szeretném, hogy velem tarts, hogy szemtől szembe, szabadon válassz - mélységgel és magassággal együtt. Hogy hasonló legyél a kedvemért, ahogyan eggyé leszek Veled Én. Hogy ne az számítson, ami elválaszt, hanem csakis az, ami múlhatatlan: az Öröm, hogy szerettél, hogy szerethettelek.

Szeretlek

Ha szerethetek...ha képes lehetek fogyatékosságaimmal, azok ellenére szeretni....Vagy Te engem. Már mindegy is. Felváltva mondom a szavakat, mert minden egyes kimondásban benne van az elválasztás is. Pedig épp ez, ez az egyetlen, amit nem akarok. Egy akarok lenni, ahogyan azt szeretném, hogy egy legyen mindannyiunk. Arra vágyom, hogy mindegyikünk ezzel a tudattal éljen, lélegezzen, lépjen kapcsolatba egymással, a világgal. Hogy az érzés, amivel a világba születtem ne csak érzés legyen, hanem az egyetlen biztos tudás: rész vagyok és hiány nélkül teljes.

Ahogyan a madár tudja a repülést.:)

Elmondhatatlan

Megváltozhatatlan Örökre Gyönyörű

Minden tekintetben minden jóságban

Minden hangsúlyban dallamban és színben

Mindenben vagy a Minden, a Szerelem

az áradás, a mélység, a magasság

a szabadság és az Egység

Az Örök és a Változó Egyetlen Valóság,

ritmus és gyöngédség.

Te vagy az önmagát elengedő

önmagának ellenfeszülő

magát el- és önmagában feloldódó

Szépség.

Csoda-szép

Hegycsúcs, amire verejtékezve jutok fel.

Alázat,  kimondhatatlan és  megfoghatatlan gyönyörűség.

Madártrilla, mert számára nem létezik elmúlás,

nem létezik választás, nem létezik Más...:)

Szemedből a szívemig érkező üzenet.

A tengernek ahány cseppje, annyi gondolat és szín

annyi érzés Benned.....

Szavakból épített   labirintus, melynek

útjain hallhatatlan ritmus igazít el.

Minden forduló, minden elágazás más,

mindig új, mindig Ismeretlen

s mégis olyan jólesően ismerős.

Csoda-szép vagy.

Semmi más

nem jó, csak szeretni!!!

Minden más boldogtalanná, erőtlenné tesz.

Persze, ehhez tudnom kell, milyen az, amikor nem szeret(l)ek.:)

Egy ideje...(de lehetne ez évkezdet is)

Próbáltam felidézni, hányas kocsi hányas számú helyére szól a jegyem. Mindig jóérzéssel tölt el, ha nem kell előkotornom:), ami egyébként is olyan körülményes. Fel tudom idézni, biztonsággal foglalom el a helyem.

Régebben ilyen pillanatokban mondtam azt: "Szeretsz. Még képes vagyok. Még nem épültem le egészen.":)

Napok, hetek óta többször kísértett a gondolat, mintha hiányérzetem lenne.

Mikor is kérdeztem meg utoljára: szeretsz-e?:) És most inkább idegen az érzés. Régóta nem kérdezem. Nem azért, mert nem fontos. Nem azért, mert nem jutsz eszembe. Egyszerűen: nem kérdés. Nincs kérdés. Már felidézni sem tudnám, mikor és hogyan merült fel utoljára. Nem kérdés, mert tudom. Több ez még a tudásnál is. Olyan valami ez, ami észrevétlenül vált a részemmé. Olyan valami, ami anélkül, hogy naponta megfogalmaznám, kimondás nélkül lett az életem része, beleivódott a zsigereimbe. Nem kell kérdeznem, hogy élek-e. Nem kell naponta kijelentenem, hogy élek.

Mert van valami, ami több, mint az ölelő kar. Mert van valami, ami több, mint a kimondott szó. Van valami, ami több, mint a mindennap kimondott: szeretlek. Van valami, ami több, mint a naponta eléd tett vacsora és több érintésnél, több annál, amit mondani képes vagyok és több annál, ami látható. Van valami a láthatón túl, ami az én logikámmal :) kiszámíthatatlan, nem is nagyon értelmezhető, nem definiálható, egy érzés, aminek egyetlen fiókban nincs helye, ami nem rímel egyetlen korábban megélt tapasztalatra. Valami, ami egy pillanat alatt vált ki láncreakciót. Úgy, hogy a reggel még bizonytalan elindulásban, amikor a fejben még minden rendben van, egy váratlan esemény, egy nem várt hangulat, egy váratlan szó eltalál és ami előbb még inogott, most visszabillen és nem marad más, csak ez a mindent felülmúló, de még inkább úgy mondom: mindennek irányt adó és mindent, mindenkit magába ölelő érzés: Szeretsz. Szeretlek. És ez jó.

Hogy semmi nem baj többé, mert a világ fordulhat, sarkaiból dőlhet ki, de ez marad akkor is. Mert ez az Élet.

Mire leírtam, a Nap sugarai érintenek.

Felfelé és befelé az úton

Csak remélem, hogy a fonalat Ariadné adta a kezembe...

Megtanultam, hogy a dögkutat is csak képzelem és már a bűze is elég,

hogy egy szeretős gondolattal betemessem.

Tapasztalatok, szavak találnak rám, megérintenek

és egy érzés ébred bennem: egyetlen Valóság létezik.

Nincsen labirintus, valójában én is  a Te képzeleted szülötte

vagyok, az, akinek elképzelem, hogy képzelsz.

Valójában Egy van, egyetlenegy:

végtelen, kimeríthetetlen vágy, kimondhatatlan,

megnevezhetetlen, érinthetetlen és láthatatlan.

Egyetlen sóvárgás létezik, hogy elhagyhassam a

Világot a Világért, hogy külön legyek úgy,

hogy cserébe ne érezzem a különváltságot, hogy

Minden lehessek és benne az Egy.

Hogy ne kelljen tudnom Én-ről

és ne legyen Te, csak az együtt az Egyben,

hogy mi legyünk az Egy.

Csak...

szeretném megosztani:

http://player.vimeo.com/video/27920977?title=0&byline=0&amp

Így évvégefelé talán fakaszt egy mosolyt.:)

Elvágyódás

Fénymásolót játszom. Elfogyott a keret(em), kénytelen vagyok magam gyártani. Közben jókat elmélkedem. A lánykán, aki unja az iskolát, alig várja, hogy szabaduljon mert itt csupa dögunalom az élet, mindennap bejönni ugyanoda, mindennap ugyanazok az arcok, hogy lehet ezt elviselni?

Ki tudja, miért érzem, hogy értem is meg nem is.

Mindennap, amikor szemekbe nézek, valami néven nem nevezhető végtelenségélmény tölt el. Nem az vagyok, amit nézek és nem az, akit látsz, hanem aki akkor és ott megéli a Vele való találkozás örömét. Még talán fontosak a szavak, még fontos az is, amit én mondok vagy Te, de igazából az érzés: benne vagyok. Áramlok és áramolsz, ez az ami számít. Ehhez képest a Himalája vagy Brad Pitt:....:)

Kapcsolódunk, mert kimondatlanul átélem én is azt az elvágyódást, amit a lánykám:), keresgélek én is kívül. Tulajdonképpen hová is vágyódom? Egyetlen egytől: saját magamtól el. Mert folyton azt képzelem, hiányzik belőlem valami, hibás vagyok, sérült, és semmiképpen sem méltó mások figyelmére. Vagy úgy mondom inkább: jobb, ha nem figyelnek rám, mert addig nem látszom. Hát jobb, ha magamat rejtem és figyelek valaki másra. És amikor egy tekintettel összekapcsolódunk átélem, hogy nincs is más, Ő van benne is, akitől menekülnék. Miért, hogy másban szépnek látom azt, akit magamban elutasítok?

Lassan megértem: fölösleges. Nem kell mennem sehová. Minden közel van és Egyben.

Álom

Felriadok, s kérlek...kérnélek...Összetört

tükreim szilánkjai közül kinyújtom a kezem,

ahol az Egyik elérheti a Másikat s csak

testetlenné, lélekké lett önmagam találom.

Van Hang, van Szó, Ritmus az enyémmel egyező?

Hol az a hely...

ahol az Ég összeér  Földdel, ahol a víz levegővé válik

s nincsen többé Világ csak Egy, csak Ő, csak Te...

Elindul a hang, sosemvolt életemből

sosemlátott csarnokok mélyéről

egy foszlány, egy érzés utat keres labirintuson át

s aztán szívemhez ér.

Másképpen

Érezni: amit Te.

Fájni: ahogyan  Neked,

nekem  ugyanúgy, jobban,

vagy még  inkább úgy,

hogy Neked ne fájjon.

Örülni: annak aminek Te.

Vágyni arra, amire Te:

fájdalom árán akár.

Nem kérdezni:

Te akarod vagy én,

mert a kettő ugyanaz.

Nincs különbség.

Egymásnak Mindenség.

Észrevétlennek lenni mégis

magamnak én és Neked Te.

Ezt jelenti.

Eső

Kép

A kép csak körbezárja azt, ami a szivemben belül van. A látvány nem más, mint szelíden ívelő lankás part, hogy terelgesse a hömpölygő áradatot, mert az megállíthatatlan. Mert Te vagy: minden mindenben. Minden elinduló gondolat, amire visszakérdezek: honnan, miért, az Tőled érkezett. Én csak átengedtem magamon. Minden érzés, ami bátorrá tett, ha rácsodálkoztam...egyetlen válasz van: Tőled kaptam, Veled éltem. Minden inspiráció, elhatározás, melynek okát kerestem, az egyetlenegy: hogy velük rend lesz. Ahogyan Te szereted. Hát hogyne mondanám, hogy: elmondhatatlanul szeretlek?

Nem számít, mit teszek, milyen vagyok, egyedül ezt szeretném: hogy Te szeress. Hogy itt légy. Hogy közel légy.

Úton az Egy felé

Mintha a nap nem is huszonnégy

hanem százhuszonnégy, egymillió órából állna.

A pillanat úgy sokszorozódik meg bennem.

Életre  kel bennük az  idő,

elképzelt jövő nélküli fájdalom és öröm.

Ott ég bennük a Teljesség, az Egy, a mosoly.

Kérném az Eget, hogy vigyázzon Rád!

Hiába...hiszen Te magad vagy az Ég.

S Veled Ő talál utat bennem, ahogy a Fény

rajzol a sötétben, úgy hatolsz át

minden pórusomon, minden sejtemen.

Te vagy én

Úgy vágyom elvegyülni – hogy észrevétlen legyek, de még inkább, hogy ne legyek külön. Hogy ne érezzem magam külön.

És vágyom, hogy észrevedd: itt vagyok és rám nézzél.

Hogy halljad, szóltam és szólj hozzám.

Vágyom rá, hogy ha elhangzott, úgy legyen.

S ha mást mondtunk mégis, mint amit akarunk, akkor az legyen, amit valóban szeretnénk.

Úgy vágyom, ha nem mondtam ki, akkor is tudható legyen.

S  vágyom, ha elmulasztottam, legyen még egy alkalom.

Ha elsiettem, legközelebb legyen bennem türelem.

Mosolygok. De kérlek, hogy mögötte lásd: mindennek ára van.

És ha nem mosolygok, kérlek, lásd a vágyat: mosolyogni szeretnék.

Ha erősködöm, segíts, hogy ne maradjak tudatlan.

Szeretném hinni

Szerettem volna jónak lenni!

Te magadat égetted el, hogy Azzá legyél.

Leszálltam és régóta itt "üldögélek",

csak  a Föld nem (sz)állt le velem.

Megkérdezted

Mit jelent az, hogy "szeretlek"?

Azt jelenti: szeretném, hogy élj.

Szeretném, hogy rajtam át életre találj.

Szabaddá tettem magam minden önző gondolatomtól és vágyamtól s csak azt kívánom, hogy rajtam keresztül áramlani tudj, tovább, hogy az lehess, aki vagy.

Azt szeretném, hogy minden elhaló, minden elgyengülő próbálkozásodban támaszra lelj. Hogy lehessek a szellő, ami minden megszülető gondolatodnak lendületet ad.

Szeretném, hogy mindig kehelyre találj bennem, ahová a világ elől elrejtett könnyeidet hullajthatod.

Szeretnék lenni a lámpa, aminek fényében a megcsillanó könnyek csatornái mosollyá változnak.

Szeretném, hogy mindig tudd, bármit teszek, azt nem ilyen vagy olyan céllal teszem. Nem azért, mert valamit elérni akarok.

Hanem mert tőled függetlenül vagyok az, akinek látsz, de még inkább érzel.

Szeretnék az lenni, akin keresztül magadra lelsz.

Nem, mert ezt akartad, nem, mert ezt kerested, hanem egyszerűen érzed: minden a helyén van. Ez az otthonod.

És szeretném, ha nem kérdeznéd: miért szeretlek? Mert okát találok ezeret.

De leginkább szeretném, hogy magamról tudnom se kelljen, örülhessek a puszta létezésednek.

S ha mégis kérsz, ha mégis adsz, minden ajándék...

Az elindulás pillanata

A Napba néztem

s ezt mondta:

"ha szeretetemben megmaradsz,

semmi bántás nem érhet"

Most csak élvezem

hogy nyár van.

Még mindig.

Úgy árad bennem.

Vajon Ő, ő is örömöt talál bennem?

Nő levele Kedveshez

Látlak.

Látom, ahogy két alak, a Kölyök és a Férfi egymásba kapaszkodva iszapbirkóznak egymással. Egyik engedni akar, a másik meg folyton visszarángatja. De mindketten gondosan ügyelnek arra, hogy az ami kettőjük egymásnak feszülő teste között a réseken időnként megcsillan, az a hatalmas drágakő, amit lábukkal, kezükkel rejteni próbálnak a világ elől, nehogy szabaddá legyen, mert a világ nem bírná el a látását.

Őrizd is csak gondosan, én nem mondom, hogy engedd el magad, (ez a mondás is új értelmet nyer ennek a fényében:)) - mert rám addig van csak szükséged, amíg az a két alak gyürkőzik egymással. Ha eltűnnének és kiszabadulna a kincs, amit titkolni próbálnak, a ragyogásban semmivé lennék, eltűnnék benne.

Csak simogathatlak, hogy lazulj, hogy ne félj, mert nagy csoda birtokában vagy. Az iszapbirkózó lényeid számomra kedvesek, földiek, még akkor is, ha szurkolok, persze hogy szurkolok: szabadulni tudj attól, ami nincs is.:). Csak te vagy ez a ragyogás és képzeled hogy küzdesz, mert ez a küzdelem tart itt a Földön. Ha nem lenne, már csak az Égben kereshetnélek. Igaz, így is...:)

Ég(Nap) mondja

Minden a tiéd lehet

nem kell, hogy aggódj, tervezz.

Boldog leszel.

Egy, egyetlen ára van

s az nem kicsi. Hogy tudd:

már most is Az vagy.

A megélt...

...(belül) és elengedett vágyaim, az Ég felé küldött mosolyaim, mint léghajók, amiben meggyújtják a tüzet, s elindulnak  felfelé.

Egyre többen gyülekeznek, lassan teli velük az égbolt.

Mindegyikhez köt egy láthatatlan szál,  a vége a szívemig ér.

Egyszer majd elindulok velük, mert az otthonom már ott van: menthetetlenül. Csak hogy közelebb legyek. Hozzá.

A figyelem

...energiával tölt fel. Ha a szemedbe nézek, olyan mintha ennivalót töltenék magamba.

Van...?

Örökre

Már nem kérdezed.

Mert félnél, újra mondanám: örökre.

A madár nem kérdi, hol a tavalyi nap, a tavalyi hó.

Örül annak, amit kap.

A Hold üzenete a Napnak

Szeretve vagyok. Szeretve!

Nem vagyok magam. Sosem.

Nincs hiány és nincs szükség.

Mindenben Lélek van körülöttem.

Árnyék vagyok ugyan,

Nélküled semmi.

Képzete csak az úton levőnek.

De hitet, fényt adok neki.

Reményt, hogy nincsen egyedül.

Társtalan csak én vagyok Nélküled.

De Te Vagy. Ha nem látlak és nem látsz is.

Néha elbújok.

Mert akarom, akarom, hogy láss mást!

Hogy gönyörrel telve újra jöjj

és Fénybe vonj.

Érintés nélkül

érinteni.

Szavak nélkül

beszélni.

Kimondatlanságban

tudni.

Ahogy a Nap, a Szél, a Víz.

Csak legyél.

Érzékelni:  szívvel.

Így

Szeretni - figyelni.

Figyelni rád. Figyelni ránk.

Figyelni, arra, aki vagy. Látni, hinni, aki lenni szeretnél. Nem azt látni, amit teszel, hanem amit tenni akarsz. Amit adni akarsz. Ami szándékod ellenére, kimondva vagy kimondatlanul a szívedben van. Nem azt hallani, amit mondasz, hanem amit mondani szeretnél. Nem azt érezni, amit érzel, hanem amit érezni szeretnél.

Mindez nem elhatározás, hanem  mélyről jövő, emberi ésszel felfoghatatlan meggyőződés. Ahogy a lélek rezdül a lélekre. Ne keress benne logikát. Az idő, a figyelem - minden jó és rossz ellenére. A maradás.

Megijedek, ha kedves vagy - pedig ez az egy vágy hajt: kedvességet kapni.

Ha pedig nem süt át a kedvesség a szavaidon - előbb félrehúzódom, aztán rájövök: talán nekem kell kedvesnek lennem.

Megriadok, mikor kimondasz nyilvánvaló dolgokat - pedig épp erre vágyom, minden kimondatlanság sötétség, zavar.

Ha mellébeszélsz - nincs miről beszélgetnünk.

Félek, mert  ugyanazt mondod, látod bennem, amit száz más már előtte - milyen jó, hogy látsz.

De valami mást is látsz, hát fogvatartasz.

Maradj. Kérlek - kérnélek, de mert szeretlek, nem kérem.

Nincs is szükségem rá. Nem maradhatsz és nem jöhetsz, mert én kérem. Nem mehetek és nem maradhatok, mert kéred.

Így szeress. Így szeretlek.

Halló!

Ismeretlen tájakon járok. Ismeretlen kérdések, érzések, vonzalmak vesznek körül. Létezik-e mindez, vagy csak képzelem?

Sosem tudhatom, egy szó, egy hangsúly milyen hullámokat kelt egy másikban.

Csak megyünk egy ritmust, egy dallamot, egy mosolyt keresve.