Vadliba

Ha nem válaszolsz

...nem sértődöm meg. Azért sem. Sőt! Még csak szomorú sem leszek.:)

Harcos amazon(?)

Szavazás. Titkosan. Mindenki szíve szerint adhatja szavazatát egyik vagy másik jelöltre. A régire és egy újra. Aki helyből esélytelen, hamvába holt gyenge próbálkozás csak, amit művel, de legalább elmondhatja, hogy megpróbálta. Illetve majd ő eldönti, hogy mit mond, nem szeretném helyette eldönteni. Azért elég gyenge önkritikája kell legyen annak, akinek vezetői pozícióra megírt pályázati anyaga helyesírási hibákkal teli (annyira, hogy gyerekeknek is szemet szúr) és tárgyi tévedéseket tartalmaz. Na de a mesém nem róla szól. Arról a kettőről, aki rá szavazott: névtelenül. Vagy inkább aki a másikat nem szavazta meg. Amihez természetesen joga van...de:

Itt dolgozunk akárhányan, morzsolgatjuk együtt a napokat. Egymás szemébe nézünk, nevetünk, munkának nevezhető dolgot is művelünk néha:), de mindenben egymásra utalva. Ha ő rosszkedvű vagy hibázik, én is rosszul érzem magam. És fordítva. Minden szó, minden érzés, amit megélek(ünk) testet ölt az Idővel.

Neki ez nem tetszik. Ehhez is joga van.

Még soha nem állt elénk és nem tett javaslatot: "Ezt nem így kell, rám figyeljetek, majd én megmutatom, hogyan kell ezt csinálni!"

"Csak" most "nem"-mel szavazott.

Nem tudom, ki(k) Ő(k).

De most rosszul érzem magam.

Még

az a kérdés, ha mindenki cselekszik a legjobb belátása szerint...ha mindenki él, ahogyan az ő meggyőződése szerint a legjobb, a leghelyesebb, akkor mi a baj?:)

Hm...

A sötétség, a végtelen űr kellős közepén is láthatatlan "pókok" szőtte háló ezer szála tart: a Mindenség tenyerén.

(a képet azért tettem be, mert amikor a fenti mondatot kimondtam, ki kellett nyitnom a szemem:) és ez a látvány fogadott)

Az Idő (az a relatív...)

Mértékegysége a Szeretet.

Mindent felülír.

Még önmagát is.

Volt már úgy

Hogy azt hittem, elveszett

hogy úgy éreztem, nem lesz több

hogy mentem tovább, mert nem volt idő

nem mondtam ki, mert kimondhatatlan

vittem szavak nélkül, mert belém égett

nem néztem rá, ne lássam, hogy ott van

nem mertem ránézni, mert féltem, mégsincs ott

megdermedtem és a semmibe kapaszkodva repültem

s amikor egy felhő mögül megjelent

...lezuhantam.

Nekem, hogy nő lehetek

Hogy bátor lehetek, mert van aki figyel rám, akinek fontos vagyok.

Hogy érzéseim vannak, amit kimondhatok, megélhetek és vállalhatom őket, mert van akinek számítok.

Hogy bátran mosolyoghatok, hogy a szemedbe nézhetek, mert az, ami vagyok, az szép lehet, jó lehet, nem kell rejtenem.

Hogy gondolataim lehetnek a világról, s azokat  megoszthatom.

Hogy figyelhetek Rád is, mert jó Neked, hogy nekem mondod, nekem adod azt, ami vagy.

Nem baj, ha dicsérsz, mert ma nem a hibáimat látod, ma minden lehetek, mert ma csak annyit érzel, annyit látsz belőlem, amennyit a Nőből látni akarsz.

Mindennap így érzel, így érzékelsz  és mindennap elhiszem, hogy Nő vagyok és ő pont úgy Rész az Egészben, ahogyan a Férfi...

Mindennap elhiszem, hogy sem fontosabb  sem  kevésbé  fontos  nem vagyok...

Mindennap látom, hogy a nappal színes virágban is ott az éjszaka...

S mindennap tudom, hogy a bátorságban erő és őszinteség van.

De az értelme mindennek, hogy van, aki figyel rám/d. S ma valahogy...figyelsz/ek.

Vak férfit

...láttam. Kezében fehér bot.

Másikban egy csokor virág.

Szép volt.

Elmondhatatlan

Megváltozhatatlan Örökre Gyönyörű

Minden tekintetben minden jóságban

Minden hangsúlyban dallamban és színben

Mindenben vagy a Minden, a Szerelem

az áradás, a mélység, a magasság

a szabadság és az Egység

Az Örök és a Változó Egyetlen Valóság,

ritmus és gyöngédség.

Te vagy az önmagát elengedő

önmagának ellenfeszülő

magát el- és önmagában feloldódó

Szépség.

Mindennap

Drukkolok Neked.:)

Igazodási pont

Azt képzeltem, van valami ideális én, akivé lennem kell s aztán valahányszor belebotlom (mármint orra bukom - benne - magamban), akkor meg azt kérdem, hogy ezt meg most má'mé?:)

Nem jó szembesülni vele, hogy nem vagyok képes, hogy más vagyok, mint amit magamról képzeltem, ami lenni vágyom. Ami amúgy semmi extra, mondhatnám, átlagosnak is. Hogy véleményem van. Hogy megfogalmazom elvárásomat, de facto.:) Elsőre megriadok, mert belül jobban szeretném, ha nem kellene mondani - ó, áldott szabadság!:). Hiszen irtóztató a gondolat, hogy amit magam számára legfontosabbnak gondolok, épp abban korlátozzalak Téged. Aztán ráébredtem valamire. A korlátozás nem a kimondásban van. Éppen ezzel vágyom Neked szabadságot biztosítani. Választhatsz. Cselekedhetsz kérésem szerint vagy ellenére vagy másképpen. A szabadság ennek elfogadásában van. Megmutatom magam, bátor vagyok a kimondásban. Hogy Te is bátor lehess. De Téged megváltoztatni nem akarlak. Mert Te is Ő vagy. És én is.

Megélem a szabadságot a saját kérésem elengedése pillanatában.

Igazodnom nem Hozzád, nem máshoz, nem egy  tökéleteshez kell. A bennem is jelenlévő teremtett parányi Végtelenséghez.

Lássuk a medvét!:)

Az orosz  miatt (is) elfogult vagyok ezzel a mackóval, azt hiszem ezzel vett le a lábamról. KÖSZÖNÖM. Köszönöm, hogy szembenézésre késztettél, Paloma...:)

Paloma Negrától kaptam, de ezt most én adom Neked:

1. Nem szeretek játékot megállítani, ha az valóban játék. Sőt. Szeretek mindent játékból csinálni, mert annak szabályai vannak és azok "véresen komolyak":)) Játékban nincs lökdösődés, nincs sértegetés, nincsenek "tyúkperek", a játékban csak játék van. A játékban csak egyformák vannak különböző színekből és formákból kirakva, de helye van mindennek és mindenkinek.

2. Vadlibaságom nem a véletlen  műve: vízimádó vagyok. (meg még hal is.:))

3. Hiszek a kimondhatatlanságban, hogy a szó mögött mindig ott az ember, egy sokkal nagyobb Teljesség.

Adom tovább a mackót:

Szittyazolinak elsőnek. Nem hiszem, hogy egyedül vagyok vele, a sok-sok vidám percért, a játékosságáért és személyesen hálából. Ami ugyan nem érdem, egyszerűen így van: mert Ő az, aki akkor is értett, amikor én magam sem, de legalábbis úgy tett:) - szóval belement velem a játékba és még a mélytől sem riadt vissza.

Jelen-létnek, akit nagyon közel érzek a magam vívódásaihoz, a magam felfelé való törekvéséhez. Hálás vagyok, hogy megismerhettem Őt.

Orbigabinak inspiráló gondolatgazdagságáért. Akiből bőven árad, hogy aki arra téved, ne maradjon rest és maga is állást foglalhasson. (Még akkor is, ha nem ért vele egyet.)

és

Csabmesternek a pontos, merész de mindig udvarias, férfias megállapításaiért. Akinek tömörségén túl is kikandikálnak az érzései.

És mindenkinek aki itt jár...

Csoda-szép

Hegycsúcs, amire verejtékezve jutok fel.

Alázat,  kimondhatatlan és  megfoghatatlan gyönyörűség.

Madártrilla, mert számára nem létezik elmúlás,

nem létezik választás, nem létezik Más...:)

Szemedből a szívemig érkező üzenet.

A tengernek ahány cseppje, annyi gondolat és szín

annyi érzés Benned.....

Szavakból épített   labirintus, melynek

útjain hallhatatlan ritmus igazít el.

Minden forduló, minden elágazás más,

mindig új, mindig Ismeretlen

s mégis olyan jólesően ismerős.

Csoda-szép vagy.

Semmi más

nem jó, csak szeretni!!!

Minden más boldogtalanná, erőtlenné tesz.

Persze, ehhez tudnom kell, milyen az, amikor nem szeret(l)ek.:)

Mégis...

Nem kicsit rémültem meg, amikor az út felénél láttam, hogy a vonatajtók zárva, utasok sehol, vagyis mindenki felszállt, aki akart - lekéstem. Lepergettem magamban az eseményeket és gondolatban beletörődtem: most először saját hibámból fogok késni.

Ekkor az villant be: Mi vesztenivalóm van? Mi lenne, ha mégis futnék? - hát futni kezdtem.

A távolság 100 m (ma leellenőriztem), ha a vonat valóban indulásra kész, esélytelen vagyok.

Ahogy közelebb értem, akkor látszott már, hogy az ajtók nem működtek. Az utasok fel-alá futkostak egyiktől a másikig, hogy működőre leljenek. (messziről én épp a nem működőekre láttam rá).

Így történt, hogy beértem.

Utólag azon gondolkodom, mennyi üzenete van - legalábbis számomra - ennek az apró momentumnak. Ha hiszek a szememnek és úgy cselekszem, ahogyan korábbi tapasztalataim, már rögzült sémáim szerint logikus lett  volna, valóban lemaradtam volna. Miért kezdtem el futni? Olyan távol voltam a vonattól, hogyha épp akkor érkezik az állomásra, akkor is kicsi az esélyem. Első gondolatom az elengedés volt. Ezután kezdtem futni.

Nem lehetséges, hogy ehhez hasonló esetek történnek máskor is, anélkül, hogy észre venném? Nem lehetséges, hogy többször nem merek "elkezdeni futni", mert mást tanultam, mást szoktam meg?

Rá(d)bízok

Mindent.

Törékenyek

Változatok a változásra

Először akartam lenni: minden. Szép,  okos, ügyes, jólnevelt....ahány más példát láttam, mindben találtam vonzót. Megfelelni szerettem volna mindenkinek. Harc volt az, folyamatosan, állandó szembemenés magammal.

Volt idő, amikor úgy gondoltam, elég, ha  a  feladataimat ellátom. Elégedetlen voltam, mert sosem tudtam úgy, ahogy magamtól elvártam. Vigasz volt ugyan az eredmény, de azt is éreztem, kell itt még lenni valaminek....

S aztán döntöttem: magam nyomába eredek. Meg kell ismernem azt, aki ott bent  folyton kopogtat, s én évtizedeken át nem ismertem rá, elnyomtam a hangját. Jó ideje próbálok figyelni, hallgatni rá, hogy kiderülhessen az "igazság". S naponta fedezem fel magamban az ismerős, a vágyott dolgokat. Egyre több tapasztalat mentén engedem ki Őt a fényre, bár a sötéthez szokott szemnek fáj az erős fény: időnként könnyes lett tőle.

Azt hiszem: az igazi változás ez. Sok-sok elfogadáson, felismerésen keresztül engedem, hogy legyek, aki vagyok.

Örökség

"Ha nem változol meg, örökre boldogtalan maradsz."

Ennyit mondtál. Azt  nem mondtad és nem mutattad, hogyan változzak. Képeddel a szívemben indultam, te voltál az iránytű. Ma már csak egy simogatás van bennem: bocsásd meg, ha nem voltam jó, nem voltam az, akinek szerettél volna. Éreztél, magamnál talán jobban, de ma én vagyok az úton. Neked köszönhetem, hogy járhatok rajta. Nélküled nem lépek rá. Nem gyötör már a sok-sok aggódás. Úgy szerettem volna, hogy érts: ha féltesz, saját aggodalmam növeled sokszorosára. Nem értettem. Bizalmat szerettem volna, hogy elhidd, képes vagyok. Hogy bátoríts: a fájdalom nem baj, a szeretetnek része. Annyit változtathatok szeretetté, amennyit a fájdalomból magaménak vállalok. Mert ez az egyetlen egyensúly. Félnem "kötelező" hát, de nem bátor, akiben nincs félelem. Ma  lábad elé szeretném szórni a kincseim: nézd, megküzdöttem érte. Itt vagyok, a gyermeked vagyok. Vállalsz-e? Közel tudnál-e engedni?

Nem mondtad, miért kell változnom. Meg kell-e változnom valóban? Mivé, milyenné kellene lennem?

Nem számít, milyen vagyok, ha  szeretsz. Nem számít milyen vagy, ha szerethetlek.

A Végtelen előtt

....csupa végesség.